ANPI logo

Bódva-völgyi Madárgyűrűző Állomás

Időpont: 2021. augusztus 16 - október 31.

Helyszín: Aggteleki Nemzeti Park, Szalonna: Köszvényes-kút


Alapvető célunk a területen átvonuló madárállományok alakulásának természetvédelmi és tudományos célú nyomon követése. A program szakmai vezetői mellé keresünk önkénteseket, akik a madarak befogásában és kezelésében segédkeznek. Előzetes szakmai ismeretekre nincs szükség, minden jelentkező megfelelő tájékoztatást és gyakorlati képzést kap a helyszínen. Diákok, felnőttek, családok egyaránt jelentkezhetnek. Egyéni és csoportos jelentkezőket is fogadunk. A madárgyűrűzési munka által megszabott napi rutin mellett lehetőség van a nemzeti parkban való kirándulásra és egyéb fakultatív programokra is.

(A madárgyűrűző állomás minden évben általában augusztus közepétől, október végéig működik. Így aki esetleg lemaradt, a következő évben pótolhatja!) 


Megközelítés:

A madárgyűrűző állomás Szalonna és Perkupa községek között, a Bódva partján található. Megközelítése Perkupa felől lényegesen egyszerűbb. A település vasúton és távolsági autóbuszjáratokkal is elérhető. A jelentkezőknek igény esetén részletes térképet biztosítunk, amely megkönnyíti a helyszín megtalálását. A madárgyűrűző állomás mindkét településről földúton közelíthető meg. Perkupa felől a bevezető út pályázati forrásból részlegesen javításra került (ez a csapadékvíz elvezetésének megoldását, az út elegyengetését, kőszórást és annak hengerlését jelenti), de a személygépkocsival történő megközelítés ebből az irányból is csak saját felelősségre történhet.


Program:

Alapvető program a madárgyűrűzés és madármegfigyelés, emellett madárhatározás, madártani és természetvédelmi, botanikai és zoológiai ismeretszerzés (florisztikai és faunisztikai adatok gyűjtése, távcsöves madármegfigyelés). Lehetőség van a nemzeti parkban való kirándulásra és egyéb fakultatív programokra is. 


Ellátás:

A madárgyűrűző állomáson „terepbiológus képző” feltételek vannak. A szervezők korlátozott mennyiségben alap élelmiszereket tudnak a résztvevők számára biztosítani (pl. kenyér, tej, konzervek, szalonna, krumpli, hagyma, fűszerek, étolaj, tészták, stb.). Főzésre bográcsban, illetve gáztűzhelyen van lehetőség. A főzést a részvevők maguk oldják meg, többnyire az összes részvevő közösen főz. Tisztálkodásra a karsztforrásnál (Köszvényes-kút) vagy a Bódvában van lehetőség. Az ivóvizet is a karsztforrás biztosítja, melyet kannákkal kell az állomásra hordaniuk a résztvevőknek.


Szükséges felszerelés:

Hálózsákról, elemlámpáról mindenki maga gondoskodik. Elektromos áram a madárgyűrűző állomáson nincs. Az elhelyezés 3-4 személyes sátrakban történik. Sátraink korlátozott számban vannak, ezért aki tud, a biztonság kedvéért hozzon magával saját sátrat. Szeptember végétől egy fűthető jurta is rendelkezésre áll 3 db emeletes vasággyal. Hideg éjszakákra tartalék pokrócokat tudunk biztosítani. Polifoamot, esőkabátot, vízhatlan lábbelit (bakancsot/gumicsizmát), távcsövet, fényképezőgépet érdemes hozni. Szívesen látunk olyan zeneszerszámokat, amelyekkel az esti tábortüzeknél fokozni lehet a hangulatot.

További szempontok, amiket érdemes figyelembe venni: Augusztusban éjjel 5-10 °C -ra is lehűlhet a levegő, de napközben 30 °C felé is emelkedhet a hőmérséklet. Szeptember végétől a hajnali hőmérséklet fagypont alá eshet. Olyan ruházatot érdemes hozni, amelyért nem kár, ha a madarak “lepotyogtatják”, vagy a bokrok szétszaggatják.


A jelentkezés feltételei:

1. A madárgyűrűző állomáson a résztvevők számára nincsenek kötött turnusok, tetszőleges időpontban és tetszőleges időtartamra lehet jönni.

2. Egyedül érkezők esetén az alsó korhatár 14 év! Felnőtt kísérővel fiatalabbak is érkezhetnek.

3. Az érkezés előtt legkésőbb egy héttel jelentkezni kell a szervezőknél! Ebben az esetben van még idő arra, hogy a részletes és aktuális információkat (pl. a tábori sátrakban rendelkezésre álló szabad férőhely), valamint a menetrendeket és a térképet el lehessen juttatni a jelentkezőknek.

4. A táborba kutyát hozni tilos!

5. A részvételhez előzetes természetvédelmi, madártani ismeretek NEM szükségesek!


Érdeklődni és jelentkezni lehet:

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.

Magánszemélyek részére: Huber Attila, +36 48 506 000, +36 30 631 1724,

E-mail: huber.attila@anpi.hu

Iskolás, óvodás csoportok részére: Trungel-Piller Enikő, +36 48 350 056

  

envelope

Text.NewsletterCallTitle

Text.NewsletterCallSummary
Text.NewsletterCallSummary
    Túrák és programok
    Túrainformációk
    Kiemelt helyszínek
    Környezeti nevelés
    A parkról
Text.ANPHeadquarter
Text.HeadquarterAddressText.HeadquarterAddressValue
Text.HeadquarterPhoneText.HeadquarterPhoneValue
Text.HeadquarterEmailText.HeadquarterEmailValue
Text.ANPPark
Text.ParkPhoneText.ParkPhoneValue
Text.ParkEmailText.ParkEmailValue
Text.Directions
Text.PrivacyPolicy
Text.HandicapPolicy
Text.CookiePolicy