Denevérek sikeres mentése Edelényben

Közzétéve
2021. január 19.

2021. január 18-án a Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának közvetítésével segítséget kértek az edelényi Koch Róbert Kórház műszaki dolgozói, mivel a tetőtérben lévő kazánház bontása során néhány telelő denevér került elő. 

A 4 órás mentés során az Aggteleki Nemzeti Park szakemberei összesen 378 rőt korai denevért gyűjtöttek össze, melyeket elszállítottak a megbolygatott búvóhelyről. Az állatok egyik része Jósvafőre, többségük pedig az Esztramosra, egy bányatáróba került. Szerencsére a mentés és szállítás során egyetlen bőregér sem sérült meg.

A mérsékelt övben a denevérek a hideg, táplálékhiányos időszakot úgy képesek átvészelni, hogy teljes nyugalomba merülnek. Testhőmérsékletük ilyenkor 1-6 °C-ra csökken, légzésük és keringésük az aktív állapotban mérhető intenzitás töredékére esik (20-25 lélegzetvétel/óra). Minimális energiaigényüket az ősszel felhalmozott zsírraktárakból fedezik. Testtömegüknek alig 0,2%-át használják fel naponta, de az októbertől márciusig tartó időszakra (5 - 5,5 hónap!) így is éppen csak elegendőek tartalékaik.

A sikeres teleléshez olyan zavartalan és hideg, de mindenképpen fagymentes helyet kell keresniük, ahol védve vannak a csapadéktól és a ragadozóktól. Természetes körülmények között ilyen feltételeket a faodvak és barlangok biztosítanak, de néhány denevérfaj egyre gyakrabban épületek réseibe is behúzódik.

Hibernált állapotban a denevérek nagyon kiszolgáltatottak, ezért vigyázni kell rájuk. Ha építkezéskor véletlenül előkerülnek valahol, azonnal értesíteni kell a nemzeti park igazgatóság munkatársait!