ANP Igazgatóság
ANPI logo

Ítéletidő tombolt Aggteleken és környékén

Közzétéve
2021. július 19.

Július 18-án, vasárnap délután egy kiterjedt zivatargóc középpontjába került Aggtelek és a szlovák határ túloldalán található Domica.

Délután 16 óra után hatalmas jégeső zúdult le a területre, amely egy órán keresztül megállás nélkül zuhogott, jelentős kárt okozva a növényzetben, a kertekben, az építményekben.

Jégeső a Baradla aggteleki bejáratánál (Lukács Ádám - idokep.hu)

A jégesőt több órán át tartó zápor követte, amely a víznyelőkön keresztül villámárvizet okozott a Baradla-barlangban, de nagy mennyiségű víz gyűlt össze a felszínen is.

Árvíz a Hangversenyteremben

A barlangból távozó víz a késő délutáni óráktól Jósvafő településen okozott árvizet, a házakat homokzsákokkal sikerül megóvni a nagyobb károktól.

A kialakult rendkívüli helyzetben jelenleg nem lehetséges túrát indítani az Aggteleki rövidtúra és a Vörös-tói túra szakaszokon. A látogatók a Baradla-barlangban a Jósvafői rövidtúrán tudnak részt venni, amely 10:00 - 17:00 óra között óránként indul, legfeljebb 40 fős létszámmal.

Felszíni és barlangfotók: Jónáné Putnoky Nagy Mária

Aggteleki jégverés, fotók: Marosi Marianna

Árvíz Jósvafőn, fotók: Jóna Gábor

Domica (SK) fotó: bumm.sk

Jégeső fotó: idokep.hu (Lukács Ádám)

Barlangi videó: Ágoston István

https://www.youtube.com/watch?v=Tymrkmz7rE4


Képgaléria:

Képgaléria
Alkalmi tó a kemping helyén
A jégzivatar megszaggatta a fákat is
Kutyaidő
Jégre lépni veszélyes!
Tél a nyárban Aggteleken
Amikor minden borul
Árvíz Jósvafőn 1.
Árvíz Jósvafőn 2.
Árvíz Jósvafőn 3.
Domica - A barlangbejárat előtt



envelope

Értesülj azonnal!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj friss híreinkről, érdekességeinkről, látnivalóinkról az Aggteleki Nemzeti Park területéről és környékéről.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj friss híreinkről, érdekességeinkről, látnivalóinkról az Aggteleki Nemzeti Park területéről és környékéről.
    Túrák és programok
    Túrainformációk
    Kiemelt helyszínek
    Környezeti nevelés
    A parkról
ANP Igazgatóság
Cím3758 Jósvafő,
Tengerszem oldal 1.
Igazgatóság+36 48 / 506 000
E-mail
Aggteleki Nemzeti Park
Turisztika+36 48 / 503 001
E-mailinformacio@anpi.hu
Megközelítés
Adatvédelem
Akadálymentesítési nyilatkozat
Cookie szabályzat
Európai Regionális Fejlesztési Alap - Partnerséget építünk - Projekt információ
A honlapon található információk nem feltétlenül tükrözik az EU hivatalos véleményét.
© Minden jog fenntartva! - 2019
  |  
ANP Igazgatóság