BARLANGOK ÉS KARSZTOK NEMZETKÖZI ÉVE

LEGFŐBB BARLANGTANI ÉRTÉKEK

A barlang kiemelkedő értékét részben elhelyezkedése adja, ugyanis jelenleg a Lófej-völgy és a Nagy-oldal karsztterület legnagyobb szenilis víznyelőbarlangja, másrészt a barlang ásatása során előkerült paleontológiai leletek sokasága adja.

A BARLANG ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE

A barlang bejárata valószínűleg a történelmi idők óta nyitott volt. Első irodalmi említése Strömpl Gábortól származik 1912-ből. A barlang feltárása 1957-ben kezdődött meg Kun András vezetésével, aki az ÉMKE jósvafői Kutatóállomásának akkori gondnoka volt, munkáját a helyi fiatalok segítették. 1967-ben őslénytani ásatást végeztek (Jánossi D., Kordos L, Krolop E, Topál Gy.) benne, középső-pleisztocén és riss-würmm gerinces faunában gazdag leletanyag került elő, enyhe holocén keveredésével. Rendkívül nagy mennyiségű kígyócsigolya (16 500 db), valamint a fehérfogú cickány (Crocidurinae) eső hazai előfordulása kerültek elő. Kiemelkedő a mezei pocok (Microtus arvalis) csaknem egyeduralkodó volta, mely az utolsó interglaciálisra jellemző. A legérdekesebb csigafaj a gyűrűs üvegcsiga (Phenacolimax annularis), amely eddig hazánkban csak a bükki Tarkőből volt ismeretes. Fosszilisan ugyancsak innen került elő, a középső-pleisztocén rétegekből, az egyetlen Celtis mag — amely reliktumnak tekinthető — kapcsolatot teremt több hazai utolsó interglaciális üledékkel (Pl. Lambrecht Kálmán-barlang). Jelentős rétegtani szempontból két hörcsögféle lelete (Allocricetus bursae Schaub, Cricetus cr. major Woldrich).

A makrofaunában jelentős a régebbi felső-pleisztocénre jellemző hidegvérű ősló (Equus abeli) csoport. Előkerültek még egy kistermetű juhnak vázrészei. Összességében a fauna az interglaciális (rissz-würm) második felére tehető. Járatai középső triász időszaki Wettersteini Mészkőben alakultak ki, mely jellemzően vastagpados kifejlődésű és gyűrt, törött szerkezetű. Eredetét tekintve inaktív víznyelőbarlangnak tekinthető. Az egykori víznyelő vízgyűjtő területét a felszín lepusztulása miatt ma már nem lehet rekonstruálni, de a barlang kis méretei alapján csekély mennyiségű vizet nyelhetett el. A barlang járatai egy ÉNy-DK-i irányú törés mentén fejlődtek ki. A barlang két elkülöníthető részből áll. Az első része a Bejárat, Bejárati-terem, I. sz.-folyosó ÉNy-i irányú törés mentén kialakult járatából áll. A másik része ezzel párhuzamosan, de ellentétes irányba alakult ki, Ferde-terem és Lapos-terem részen, DK-i irányban. Járataira jellemző a törések mentén történt kifejlődés, mely elsősorban a leszálló, elnyelődő vizek oldó és koptató hatására formálódtak. A barlang képződményekben szegény, a legtöbb a Lapos- és a Ferdeteremben található. A képződmények általában szenilisek, csak néhány mutat aktív állapotot. A barlang egészére jellemző az agyagos, kőzettörmelékes aljzat. Mivel a barlang járatai nincsenek teljesen feltárva, ezért a korábbi paleontológiai leletekből kiindulva, további leletek előkerülése valószínűsíthető.

ÉLŐVILÁGA

A barlang bejárati részében barlangi keresztespókok élnek, a belső részekben kispatkós denevéreket figyeltek meg telelési időszakban.

FELSZÍNI TERÜLETE

A barlang bejárata egy DDK felé nyitott sziklaudvarszerű, a sziklás hegyoldalban kialakult kisebb mélyedésben nyílik.

HASZNOSÍTÁS

A megkülönböztetetten védett barlang, az Igazgatóság vagyonkezelői hozzájárulásával, kizárólag barlangászok számára látogatható, barlangi túra- vagy kutatásvezetővel.

Gruber Péter

Fotó: Borzsák Péter, Nyerges Attila