Vörös-tói Látogatóközpont 2005-2025

2005. június 3-án adták át a Világörökség részét képező Baradla-barlang vörös-tói bejáratánál a táj hangulatához illeszkedő, 720 négyzetméter alapterületű, a legkorszerűbb infrastruktúrával felszerelt fedett látogatóközpontot.

A Baradla-barlang Aggteleki és Jósvafői bejárata közötti, vörös-tói bejáratánál mintegy 700 millió forintos beruházási költséggel látogatóközpont épült, amelynek alapkövét dr. Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter rakta le 2002. február 20-án. Az Európai Unió Phare-programja 2 millió euróval támogatta a beruházást.

A barlangban a Vörös-tó és a Jósvafő közötti szakaszon korszerű idegenforgalmi túraútvonalat építettek ki 2,3 kilométer hosszúságban, járdákkal, lépcsősorokkal, korlátokkal.

A kezdetek - egy kis történelem

Siegmeth Károly (1845-1912) mérnök, az első tudományos barlangkutató szervezet elnöke kezdeményezésére került a Baradla az Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) Keleti-Kárpátok Osztályának kezelésébe.

Siegmeth Károly mérnök

A vörös-tói lejárat első menedékházát az MKE 1892-ben építette.

Itt nem csak a barlangvezető lakott, hanem szükség esetén a vendégek elszállásolását is szolgálta. Az épület feltehetően az I. világháború során pusztult el.

Az első menedékház

Az MKE Gömöri Osztálya 1926-ban új, tágasabb menedékházat épített, ami néhány évtized után ugyancsak nyomtalanul elpusztult.

Menedékház

Münnich Kálmán (1886) barlangi felmérését, a tervezett lejtaknát ábrázoló metszet (fenti kép).

A Baradla látogatói a 19. századig csak az aggteleki bejárat környékét tekinthették meg. A főág 1825. évi feltárását követően, ha a Styx vízállása megengedte, a bátrabbak egészen az Óriások terméig eljutottak. A túra 10-12 órát vett igénybe, miután az utat oda-vissza meg kellett tenni.

Barlangi "bejegyzés"

Proche Ede mérnök már 1868-ban javasolta, hogy a végpont közelében egy kijáratot létesítsenek. Azt azonban az MKE, Siegmeth Károly kezdeményezésére, Münnich Kálmán felmérése alapján, Benedikty Kálmán irányításával csak 1890-ben valósította meg. A vörös-tói lejtakna elkészülte óta – rövidebb megszakításokkal ugyan – a mai napig ki- és bejáratként egyaránt használatos.

A bejárat környéke 1980-ban

A vörös-tói forgalom növelése érdekében az 1980-as években fejlesztették a vendégfogadás körülményeit. A faházban túravezetői tartózkodót és pénztárat, míg a kőépületben illemhelyet kívántak kialakítani, ám a megfelelő közműcsatlakozások hiányában az épületek sosem működtek megfelelően, így az 1990-es évekre teljesen tönkrementek, rövidesen lebontásra kerültek.

2003-ban, közvetlenül az építkezés előtt

A látogatóközpont építésének fázisai

Tereprendezés, előkészítés a felszínen:

A belső tér részletei, kivitelezése:

A felszíni és a barlangi munkák összehangolása nem volt egyszerű feladat, a barlangi szállítópályát többször át kellett helyezni a munkák előrehaladtával.

A felújítás során az első feladat az omlásveszély elhárítása, a mozgó kövek eltávolítása, illetve kőzethorgonyok elhelyezése és támfalak építése volt.

Hatalmas mennyiségű betont és egyéb építőanyagot kellett beépíteni:

A barlang védelme érdekében nagyon jelentős volt a kézierővel végzett munka.

Kábelhúzás

A Sárkényfejet így még sosem láttuk...

A "megkötözött" sárkány...

A jósvafői kijárat

A látogatóközpont és a felújított túraszakasz ünnepélyes átadására 2005. június 3-án került sor.

...és az eredmény:

A háromszintes fogadóközpontban a következő funkciók kaptak helyet: barlangbejárat, gépészeti tér, pénztár, információ, büfé, ajándékbolt, illemhely, előadóterem, túravezetői pihenő, gondnoki lakás.

A látogatóközpont és a Vörös-tói középtúra ma már szervesen beilleszkedett a tájba. A Vörös-tói középtúra évente több tízezer látogatót vonz.