100 éve született dr. Jakucs László (1926–2001)

A nevéhez kötődik a Béke-barlang 1952-es feltárása, amely az első olyan hazai barlangfeltárások közé tartozott, amelyet megelőző tudományos vizsgálatok alapoztak meg. Cikkünkben felidézzük az aggteleki és jósvafői éveket, és azt a szemléletet, amely a barlangokat élő, összefüggő természeti rendszerként láttatta.

100 éve, 1926. január 21-én Sarkadon született dr. Jakucs László, a magyar karszt- és barlangkutatás egyik meghatározó alakja, aki 2001. december 1-jén Szegeden hunyt el. Az Aggteleki-karsztot nemcsak kutatási célterületként, hanem élő, összefüggő természeti rendszerként látta: a karsztos felszínformák, a geológiai múlt, a víz oldó és az általa szállított hordalék erodáló hatása és a barlangok világa Jakucsnál egyetlen történetté állt össze. A karsztok modern feljődéstörténeti megközelítése úttörő volt munkásságában. A laikus érdeklődők számára is érthetően, ugyanakkor tudományos pontossággal tudott beszélni szeretett barlangjairól, a feltárások izgalmairól és a legkülönbözőbb földtani folyamatokról. Barlangkutatók generációi nőttek fel könyveit olvasva.

A Jakucs Lászlóhoz kapcsolódó legismertebb aggteleki eredmény a Béke-barlang 1952-es feltárása. A Béke-barlang esetében a létezésre vízfestések és elméleti megfontolások irányították rá a figyelmet. A kutatásokat Jakucs László vezette, és 1952-ben a Bíbic-töbör megbontásával a Felfedező-ágon keresztül jutottak be a barlangba. A Béke-barlang felfedezése című könyv részletesen beszámol a barlang feltárásáról és azt megelőző tudományos vizsgálatokról, de az olvasmány hangulatát átitatja az a különleges élmény, amelyet az első bejárók éreztek amikor olyan barlangi termek és képződmények tárultak fel, amelyeket „emberszem sohasem látta” és mindezt nem véletlenül, hanem egy gondosan végiggondolt kutatási út végén.

Jakucs László életművének különösen fontos fejezete az aggteleki–jósvafői évtized, amikor 1953 és 1963 között a Baradla igazgatója volt, hozzá kötődik a máig népszerű Aggteleki Cseppkőbarlang elnevezés tudatos használata. Ez az időszak egyszerre volt szakmai kihívás és mindennapi felelősség, hiszen a barlang üzemeltetése, a látogatók fogadása és biztonsága, a fejlesztések szervezése, valamint a kutatás és a feltárások támogatása egy kézben találkozott. A Baradla látogatottságának alakulása jól mutatja Jakucs népszerűsítő munkásságának eredményét, a számok mögött ott van egy fáradhatatlan, országjáró igazgató-kutató alakja is, aki előadásokat tartott, bemutatta a barlangok keletkezését és értékeit, és különösen sokat beszélt az akkori új barlangfeltárásokról. Amikor 1953-ban igazgató lett, 28 ezer látogató érkezett; 1954-ben 36 500, 1955-ben 42 000, majd a következő években – kisebb megtorpanások után – meredek növekedés következett: 1958-ban már 76 824, 1959-ben pedig 100 ezer felett járt az éves vendégszám, 1963-ban pedig 123 292 látogatót jegyeztek fel. Jakucs László barlangigazgatói évei alatt időnként egészen szokatlan, mégis tudományos igényű kísérletekbe is fogott. Ezek közül a legismertebb a „faggyúfáklyás expedíció”, amely során az aggteleki bejárattól a résztvevők „ősember módjára” haladtak a barlangban, nem használták a kiépített utakat, hidakat, emellett primitív öltözetben, faggyúfáklya és mécses fényénél jutottak előre a főágban egészen a jósvafői Óriások terméig, azon belül a Ganymédes kútja nevű képződményig – majd ugyanígy tértek vissza. A vállalkozás három napig tartott, amely egyszerre volt történeti hitelességre törekvő rekonstrukció, terepi próbatétel és szemléletformáló bemutatás, hiszen bizonyította, hogy elődeink akár ilyen módon is eljuthattak a barlang legbelsőbb pontjáig is.

Aggtelek után Jakucs László szegedi egyetemi pályája teljesedett ki. A pályakép-összefoglalók szerint 1963-tól a JATE Természeti Földrajzi tanszékének oktatója, majd 1971-től egyetemi tanára, hosszú időn át tanszékvezetője volt. Professzori munkásságának egyediségét adta, hogy meghatározó terepi tapasztalattal, következetes rendszerszemlélettel rendelkezett, továbbá az a ritka képesség, hogy a legösszetettebb geológiai folyamatokat is „érthetővé” tudta tenni. Jakucs előadásai rendkívül népszerűek voltak mind az egyetemen, mind az ország számos tudományos előadóülésén.

Jakucs László életművét a hazai földtudományi és természetvédelmi közösség számos rangos elismeréssel értékelte. Herman Ottó-emlékéremben (1961), Kadić Ottokár-emlékéremben (1977), Lóczy Lajos-emlékéremben (1985) és Teleki Sámuel-emlékéremben (1995) részesült, megkapta a JATE Emlékérmet (1996), a Pro Natura díjat (1998), az Eötvös József-koszorút (1999), a Szent-Györgyi Albert-díjat (2000) és a Vass Imre-emlékérmet (2001) is. Közéleti megbecsülését jelzi, hogy Sarkad díszpolgára lett (1997), valamint Aggtelek díszpolgári címmel is kitüntették (1999), továbbá a pécsi egyetem díszdoktori címet adományozott számára (1999). Szegedi egyetemi örökségéhez kapcsolódik a Jakucs László Nemzetközi Földrajzverseny, amelyet minden évben a Szegedi Tudományegyetem szakmai hátterével szerveznek, és amelyen középiskolás, kétfős csapatok mérhetik össze földrajzi tudásukat.

Jakucs László munkásságának lényege ma is érvényes üzenet: a barlang nem csupán turisztikai látványosság, hanem összetett természeti rendszer, amelynek működését érteni kell ahhoz, hogy megóvni is tudjuk.

Jöjjenek velünk és idézzük fel az 1980-ban készült „Egy expedíció idézése” film segítségével a Béke-barlang felfedezését!

https://www.youtube.com/watch?v=5bLL2d8yRQ8

https://www.youtube.com/watch?v=F_wNmx2ppX4

https://www.youtube.com/watch?v=3nv7-A84yYs

https://www.youtube.com/watch?v=zHnDg8JIMdg