Beszámoló a 2025 decemberi Szabadság-, illetve Vass-Imre-barlang szemétszedésről

Érdekesség
Text.Published
2026. február 25.

A sikeres januári Béke-barlangos szemétszedési akciónk után Egyesületünk, a Speleo Myotis tovább folytatta természetvédő tevékenységét, melynek keretében 2025. decemberében ezúttal az Aggteleki Nemzeti Park két újabb, méltán híres cseppkőbarlangja került célkeresztbe.

A Szabadság-barlang Égerszög község határában, míg a Vass-Imre-barlang Jósvafőtől ÉNY-ra helyezkedik el, járataik különleges formavilága, valamint képződményekben való gazdagságuk miatt mindkét barlang 1995 óta az UNESCO világörökség részét képezi. A két barlangot közel egyidőben, 1954-ben tárták fel, így az azóta eltelt több mint hét évtizednek köszönhetően sajnos e két barlang is bőven tartogatott meglepetéseket bent felejtett hulladékok terén.

Az előzetes felméréseket, illetve dokumentációt már a tárgyév során, különböző egyesületi barlangtúráinkon elvégeztük (1-2. kép), így 2025. december 13-14. hétvégén a Nemzeti Park Igazgatóságának jóváhagyásával neki is láthattunk újabb akciónk kivitelezésének.

1. kép: Bent felejtett poharak, illetve műanyag zsákok a Szabadság-barlang főágában 

2. kép: Hosszú évek feltáró kutatómunkái során összegyűlt bontási hulladékok a Vass-Imre-barlang bejárati tárójában felhalmozva


A hatékony és optimális munkavégzés érdekében szombaton két külön csapattal, párhuzamosan láttunk neki a munkának. Az első csapat a Szabadság-barlang felé vette az irányt, ahol a korábbi bejárások alkalmával sikerült leszűkítenünk a begyűjtési területet, így az 5 fős különítménynek elegendő volt csupán az úgynevezett „Kuszoda”, Cső-folyosó, valamint az Óriás-terem zónáira fókuszálni. Bár a barlang jelentős részét lapos kuszodák, illetve alacsony belmagasságú járatszelvények alkotják (3. kép),

3. kép: Szemét transzportálása a „Kuszodában”


Ráadásul a megnövekedett szén-dioxid mennyiség sem segítette a csoport munkáját, így is gond nélkül sikerült kihozni majdnem két teljes zsáknyi hulladékot (4. kép). A felszínre kihordott szemetes zsákokat - későbbi elszállításig - a bejárat közelében helyeztük el, egyeztetve a Nemzeti Park munkatársaival.

4. kép: Műanyag zsákok kiszabadítása a Cső-folyosó egyik hasadékából


A második csapat mindeközben a Vass-Imre-barlangban ténykedett, ahol a munka első felét a bejárati táróban lévő nagymennyiségű hulladék kipakolása jelentette. Itt az évek során olyan – a végponti zónákban korábbi feltáró kutatómunkák során használt – eszközök kerültek elő, mint pl. fel nem használt, megkötött cementeszsákok, omladékok megtámasztására szolgáló vascsövek, ácsolati fém hulladékok, műanyag vödrök, illetve még sok egyéb kisebb nagyobb méretű szemét (5. kép). Ezeket kézi erővel a bejárat előtt kialakított esőbeállóban gyűjtöttük össze, hogy később minél egyszerűbb legyen a hulladék depómegközelítése, illetve elszállítása.


5. kép: A bejárati táróban hosszú évek során felhalmozott, egykori feltáró kutatásokból visszamaradt hulladékok


A bejárati táró kitakarítása után nekiláttunk a főág szisztematikus átfésülésének, melynek során leginkább a barlangkiépítések során végbement, egykori robbantásos járattágításokhoz kapcsolható hulladékok (6. kép), illetve a barlangban évtizedekkel ezelőtt végzett tudományos kutatások után bent felejtett, már rég nem használt mintagyűjtő poharak, illetve edények kerültek elő (7. kép) Legnagyobb meglepetésünkre a barlang végponti termében - a Cyklopsok csarnokában - a fő járatútról letérve szintén találtunk még 4 teljes zsáknyi megkötött cementet, melyet időhiány, illetve egyéb logisztikai nehézségek miatt aznap már nem tudtunk kihozni a barlangból. 

6. kép: Egykori robbantási munkák során bent felejtett robbantó zsinórok, illetve egyéb előkerült szemét a kiépített főág útvonalán

7. kép: A régmúlt idők tudományos kutatásai során bent hagyott, már régen nem használt mintagyűjtő poharak, illetve edények


Emiatt másnap reggel újult erővel, kicsit nagyobb létszámmal és több transzportzsákkal felszerelkezve, már célirányosan nyomultunk be a már jól ismert végponti terembe (8. kép).

8. kép: A Cyclopsok Csarnokában talált, megkötött cementeszsákokat végül 6 külön transzportzsákba pakoltuk át, hogy mozgatásuk minél optimálisabb legyen a kifele úton


Bár a cementeszsákok a transzport bagekbe történő szétosztást követően is jelentős súlyt képviseltek, csapatunk így is sikeresen vette az akadályokat és kora délutánra már ki is deponálta a végponti hulladékot a bejárat előtt kialakított ideiglenes gyűjtő helyre (9. kép). Innen a Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálata másnap el is szállította a felhalmozott szemét mennyiséget.

Nagyon köszönjük a lehetőséget az ANPI-nak és bízunk benne, hogy ezzel az akcióval ismét sikerült hozzájárulnunk a Szabadság-, illetve a Vass-Imre-barlang természetes képének, illetve szépségének megőrzéséhez is!

9. kép: A Vass-Imre-barlangból kihordott hulladékokat ideiglenesen a bejárat mellett található esőbeállóban helyeztük el


Speleo Myotis Egyesület