Rudabányai őshominida-lelőhely

Törzskönyvi száma: 153/TT/77

Védetté nyilvánító jogszabály száma: Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 16/1977. OTvH sz. határozat, 13/2008 (V.20) KvVM rendelet tartja fenn a védettséget

Nemzetközi egyezmény alá eső terület sorszáma: HUAN20001 Aggteleki-karszt és peremterületei kiemelt jelentőségű természetmegőrzési Natura 2000 terület

A terület kiterjedése: 2.0 ha

Megye megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Települések megnevezése: Felsőtelekes

EOTR koordináták: X = 340 250, Y =768 270; (N48º 23’ 41”,E020º 38’ 48”)

Tengerszint feletti magassága (szélső érték): max.: 320 m, min.: 300 m

 A Természetvédelmi Terület hazánk egyik legértékesebb paleontológiai lelőhelye, melynek jelentősége messze túlnyúlik az országhatáron. Felfedezésének története a XIX század végén indult, amikor 1890 körül feltárták az első lignitrétegeket. Később, 1902-ben előkerültek az első csontmaradványok (Pethő gyűjtése). Az igazi áttörés az akkor már vasércbányaként működő területen 1965-ban történt, amikor Hernyák Gábor a bánya geológusa megtalálta az első főemlősmaradványt, amelyet 1967-ben Tasnádi Kubacsaka András közvetítésével eljuttatott Kretzoi Miklóshoz, aki a maradványt Rudapithecus hungaricusnak nevezte el. Ezt követően kezdődött el a terület kutatása, melynek során a rudabányai külfejtés területén a felső-miocén lignites rétegek retegekben 7 lelőhelyet azonosítottak, I-VII.-ig római számmal jelöltek. A hét lelőhelyből a I., II. és VII. számú lelőhely esik a védett területen belülre. 1969-ben az I. sz. lelőhelyről előkerült a második Rudapithecus állkapocs. Az eredményeket Kretzoi tudományos publikációban közzétette a Rudapithecus leírásával. 1971-ben megkezdődött Kretzoi M. vezetésével a rendszeres ásatás a Központi Földtani Hivatal támogatásával, a MÁFI és a KLTE együttműködésével.

Jelentősebb események kronológiája:

1972

Ásatás az I. lelőhelyen, a II. sz. lelőhely felfedezése; iszapolásos technika első alkalmazása Rudabányán; a RUD-7 jelű Bodvapithecus altipalatus típusának előkerülése.

1973

 Az I. sz. lelőhely megcsúszása; ásatás a II. sz. lelőhelyen; négyzethálós ásatási technika elsõ alkalmazása.

1974

  Ásatás a II. sz. lelőhelyen (Kretzoi); Pálfalvy I. első alkalommal gyűjt növénylenyomatokat a III. sz. lelőhelyen; Kretzoi leírja a Pliopithecus hernyaki és a Bodvapithecus altipalatus ősmajom-fajokat Rudabányáról.

1975

Kretzoi ötödik ásatási szezonján ásatás a II. sz. lelőhelyen; a VII. sz. lelőhely felfedezése; megjelenik Kretzoi tudományos tanulmánya a londoni Nature c. folyóiratban.

1976

Kretzoi hatodik ásatási évében feltárások a II. és a III. sz. lelőhelyeken; megkezdõdött a II. sz. lelõhely fölé emelendõ védőtető oszlopainak alapozása; Kretzoi és munkatársai a Földtani Intézet Évi Jelentésében közzéteszik első összefoglaló tanulmányukat.

1977

 Két hektárnyi területet (az I., II. és VII. sz. lelőhelyeket) természetvédelmi területté nyilvánítanak; felépül a II. sz. lelőhelyen a védőtető, a vízelvezető árokrendszer, betonjárdák, kerítések, fa kutatóház, parkoló és a lelőhelyhez vezető út; a terület kezelésével a Rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeumot bízzák meg, a tudományos kutatást továbbra is a Földtani Intézet irányítja; Kretzoi hetedik ásatási évében gyűjtések az I., a II., a III. és a VII. sz. lelőhelyeken.

1978

Kretzoi nyolcadik, utolsó ásatási évében gyűjtés a II. és a III. sz. lelőhelyeken.

1979  Nincs ásatás, csak szórványos gyűjtés; Kretzoi Miklóstól Kordos László veszi át a kutatás vezetését.

1981  Egy, a Földtani Társulat által szervezett vándorgyűlést követően vandálok és gyűjtők első alkalommal károsítják a lelőhelyet.

1982

A II. sz. lelőhelyet a Rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzem ”Múzeummá” nyilváníttatja; a III. sz. lelőhely nagy részét a bányaművelés megsemmisíti.

1983

A védett terület kezelői joga az Érc- és Ásványbányászati Múzeumtól a Magyar Állami Földtani Intézethez kerül.

1984  A Kretzoi ásatásai során gyűjtött, 1-74. sorszámot viselő ősmajomleletek akadémiai közbenjárásra Kretzoi lakásából a Magyar Nemzeti Múzem Régészeti Osztályára kerülnek zárt letét formájában; rudabányai geológusok létrehozzák az Északgeokomplex nevű társaságot, elsősorban a Földtani Intézet megbízásából a megrongált védett terület gondozására; Kretzoi újabb ősmajmot ír le Rudabányáról, a Rangwapithecus (Ataxopithecus) serus-t.

1985 

Hernyák Gábor a II. sz. lelőhelyen megtalálja a RUD-77 sorszámot viselõ nőstény Rudapithecus koponyáját, amit egy gyors ásatás követ; megjelenik Kordos népszerű könyve a rudabányai kutatásokról.

1986 

A RUD-77 koponyaleletet nemzetközi sajtókonferencián mutatják be a Földtani Intézetben; Kordos ásatást végez a koponyalelet környezetében; egy vihar elsodorja a védőtető jelentős részét

1987

Kordos vezetésével ásatás a II. sz. lelőhelyen és a III. sz. lelőhely megmaradt részén; Kordos publikálja a RUD-77 koponyaleletet; az év végén a bánya véglegesen bezár.

1988

Áprilisban a III. sz. lelőhelyen, júliusban a II. sz. lelőhelyen ásatás, ahol előkerül az Anapithecus koponyatöredéke; D.R. Begun amerikai kutató publikálja első cikkét a rudabányai hominoida végtagokról; megszűnik az Északgeokomplex vállalkozás; a Magyar Nemzeti Múzeum épületében időszakos kiállításon együtt láthatók az emberré válás magyarországi leleteinek eredeti példányai (Rudabánya, Vértesszőlős, Suba-lyuk).

1989

Kordos vezetésével ásatás a II. sz. lelőhelyen.

1990

Rövid ásatás a II. sz. lelőhelyen.

1991

Rövid ásatás a II. és a VII. sz. lelőhelyen, utóbbinál az őskarsztos felszín feltárása.

1992

Áprilisban Kordos ásatást vezet a II. és a VII. sz. lelőhelyen; nyáron megkezdõdik az első nemzetközi multidiszciplináris ásatás a II. sz. lelőhelyen R. L. Bernor (Washington D.C.) és Kordos L. (Budapest) vezetésével.

1993 

A nemzetközi kutatócsoport második évi ásatása, ahol a programvezető R. L. Bernor, a tafonómiai ásatás vezetője P. Andrews (London); külföldi szakértők tanulmányozzák a Földtani Intézetben elhelyezett rudabányai csontmaradványokat; megjelenik Begun és Kordos közös tanulmánya a RUD-77 koponya újraértékeléséről, ahol a Rudapithecus hungaricus helyett a Dryopithecus brancoi nevet használják.

1994

A nemzetközi projekt harmadik ásatási éve, ahol a programvezetõ R. L. Bernor, a tafonómiai ásatás vezetõje P. Andrews; a külföldi szakértők tovább tanulmányozzák a Földtani Intézetben a különböző rendszertani csoportokba tartozó csontmaradványokat; vandálok teljesen lerombolják a lelőhelynél felépített kutatóházat, a kerítés és a védőtető megmaradt részét.

1995

Nincs ásatás; a szakértői csoport tovább folytatja a leletek tanulmányozását; elmarasztaló bírósági ítélet születik az előző évben elfogott vandálok felett; a Földtani Intézet kezdeményezi a lelőhelyre kiadott múzeumi engedély törlését.

1996 

Nincs ásatás; az European Palaeontological Association workshopja keretében meglátogatja a lelőhelyet, ahol demonstratív módon elföldelik az ásatási felületet a vandálok pusztításának megelőzésére; a Bécsi Természettudományi Múzeumban előkerül az 1976-ban megtalált RUD-44 jelű koponyához tartozó fogak egyrésze, amelyeket még az ásatás évében valaki illegálisan kiásott és eladott Bécsbe.

1997

A Torontói Egyetem és a Földtani Intézet közös szervezésében kanadai és egyesült államokbeli diákok a ”Rudabánya Field School” keretében ásnak a II. sz. lelőhelyen D. R. Begun és Kordos L. vezetésével; az ásatást megelőzően a védőtető tartópilléreinek egy részét vashulladék eladására tolvajok lángvágóval levágják.

1998  Második évben folytatódik a közös Field School, előkerül az Anapithecus combcsontpárja; a lelőhely tulajdonjoga illetéktelenül magánkézbe kerül, majd azt a Magyar Állam visszavásárolja, s vagyonkezelőként megnevezi az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságot (Jósvafő); az év utolsó napjaiban az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság a megrongált védőtetőt újjáépítteti, csakúgy mint a vízelvezetõ árokrendszert; a lelőhely felszínét műanyag védőtakaróval, dolomitmurvával és agyaggal 1 m vastagon lefedik.

1999

A Field School diákjainak harmadik évi ásatásán (július 13-án) Hernyák Gábor megtalálja a legteljesebb Rudapithecus koponyát (”Gabi”-t), amit három hét múlva egy napra – a korábbi fontos eredeti leletekkel együtt – kiállítanak a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeumban; ugyanitt ősszel vándorkiállítás nyílt ”Gabi” sajtófotóiból és sajtóvisszhangjáról; az ásatás végeztével a lelőhelyet ismét földdel borítják be; Kordos L. bejelenti, hogy befejeződtek a közel harminc éve tartó rudabányai ásatások melyek később szintén Kordos László vezetésével újraindulnak és tartanak napjainkig általában évente egy alkalommal külföldi, elsősorban kanadai diákok közreműködésével.

A lelőhely földtani viszonyait a Rudabányától kiinduló és több kilométeren át követhető, átlagosan 1 km széles érces vonulat határozza meg, amely a felső-miocénban félszigetként nyomult be a Borsodi-medencébe. Miután a középső-miocénben a Kárpát-medence területén jelentős süllyedés kezdődött, s a korábbi Középső-Paratethys tenger szeparálódott környezetétől, kialakult a nagyméretű Pannon-tó. A Pannon-tó borsodi medencéje már korábban is jól körülhatárolható, az Alföld felé szűk kapuval nyitott öblözet volt. Az alsó-pannonban erre a térszínre nyomult be a Miskolci kapun keresztül a Pannon-tó vize, a változatos, riolittufás feküre több ponton alapkonglomerátumot lerakva. A főemlősmaradványokat is tartalmazó üledékek azonban nem a Rudabányai-vonulatot övező fáciesben rakódtak le. A Rudabányai-félsziget fennsíkján a korábban kialakult karsztos völgyrendszer időszakosan és változó magasságú vízzel töltődött fel, valószínűleg a Pannon-tó vízszintingadozását követve. A bányabeli mélyfúrások adataiból szerkesztett ősföld