Növényvilág

Az Aggteleki-karszt az Északi-középhegység flóravidékén belül a Tornense flórajárásba tartozik. Természetföldrajzi tekintetben a Gömör–Tornai-kaszt Magyarország területére eső része. A növényzetének nagyfokú változatossága és térbeli mozaikossága elsősorban a sajátos karsztos felszínnek, a szélsőséges mikroklimatikus és edafikus tényezőknek köszönhető. 

A Kárpátok közelsége miatt a növényzet sokkal több, magasabb hegyvidékekre jellemző elemet tartalmaz, mint ahogyan azt a terület magassága és inkább dombvidéki jellege alapján várhatnánk. Szigetszerűen, ritkaságként néhány északi, magashegységi faj is előfordul. Ugyanakkor a száraz, meleg, meredek-sziklás, déli kitettségű oldalak mediterrán hatást keltenek, és váltakozva a lankásabb részek kontinentális erdőssztyepp-növényzetével erős pannon befolyásról árulkodnak.

Az Aggteleki Nemzeti Park vegetációja két jól elkülönülő részre tagolható. Az Aggtelek–Égerszög vonaltól délre nagy kiterjedésű elsavanyodott talajú kavicshátat találunk, ahol a nyugat-európai Heide-vegetációhoz sokban hasonlító növényzet él. Ezen a területen kívül, a karszt nagyobb részén pedig jobbára nyílt mészkőterület uralkodik, melyre sajátos karsztflóra, középhegységi mészkedvelő vegetáció jellemző.

A terület klimazonálisan erdős jellegű, nagyobb részt a gyertyános-tölgyesek, kisebb részt a cseres-tölgyesek régiójába esik. Lokálisan ettől eltérő növényzetet találunk a mezo- és mikroklímának, az alapkőzet eltéréseinek és a talajtani adottságoknak köszönhetően. Az északi oldalakon, hűvös töböroldalakban extrazonális bükkösök alakultak ki, a szűk, többé-kevésbé meredekfalú völgyekben pedig szurdokerdő-fragmentumokat találhatunk. A déli oldalakon, mélyebb termőrétegű talajon melegkedvelő tölgyesek, a sziklásabb, sekélyebb talajú részeken sziklagyepekkel, lejtősztyepp foltokkal váltakozó molyhostölgyes bokorerdők találhatók. 

A terület jellemző képéhez hozzátartoznak a száraz, köves, kopár, minden nedvességet elnyelő, jellegzetes karsztvegetációval fedett oldalak és platók. A fennsíki területeken töbrökkel szabdalt, növénytani és állattani szempontból kiemelten értékes hegyi réteket találunk, melyek számos ritka, szűk tűrőképességű faj otthona. 

A patakvölgyekben még mindig viszonylag nagy kiterjedésű mocsárrétek, magassásosok és magaskórósok összefüggő állományai, valamint patakkísérő égerligetek húzódnak. A völgytalpak szélén állandóan szivárgó rétegforrásokon kialakult gyapjúsásos láprét-foltocskák fontos növénytani értékek élőhelyei. A nemzeti park területén a karsztjelleg miatt ritkák az állóvizek. Ezek természetesen a töbrök, víznyelők eltömődésével alakulnak ki és számos fajnak fontos élő- és szaporodóhelyet biztosítanak. 

A Karszt intenzív tájhasználata a bronzkorban kezdődhetett. Napjainkra a táj az emberi ott tartózkodás legkülönbözőbb jeleit őrzi, és a növényzet is jelentősen átalakult. A környéken a falvak lakosságának a megélhetést az állattartás, mészégetés, szénégetés, fakitermelés és kisebb mértékben a földművelés biztosította. Kaszálókat, legelőket, gyümölcsösöket és szántó területeket kellett kialakítani, illetve a fűrészanyag, tüzelőfa kinyerése is folyamatos fakitermelést jelentett. Ez nagymértékben átalakította a térség erdeinek fajösszetételét, állományszerkezetét, és emellett ma jelentős kiterjedésűek azok gyepek, fenyérszerű borókások és csarabosok, melyek az irtásokon jöttek létre évszázados kezelések hatására vagy éppen a irtásokat követő kopárosodás következtében. A területen kevés az olyan sziklakibúvásos lejtő, éles fennsíkperem, sziklás letörés, mely alapján elsődlegesen fátlan, gyepes területeket tételeznénk fel, ezért is kiemelten fontosak ezek a másodlagosan kialakult, számos ritka növényfajnak otthont adó gyepes élőhelyek. A hosszú időn keresztül tartó, extenzív gazdálkodás sok helyen természetközeli gyepeket alakított ki, melyeken az évi egyszeri kaszálás a gyepek megmaradását jelenti, s fajgazdagságát is biztosítja. A területre szintén jellemző azaz Árpád-korba visszanyúló gazdálkodási forma, mely szerint a falvak környéki művelésre fogott földeken "szőlőhegyeken", falvak környékén ritkásan telepített gyümölcsösöket hoztak létre, melynek gyepes alját évenkénti kaszálással tartották fenn. Így mesterségesen bár, de egy természetközeli, erdőssztyeppre sokban hasonló növényzeti struktúra jött létre. A síkabb részeken kisparcellás, hagyományos mezőgazdálkodás folyt, mely szántóföldek nagy részét a 60-as években felhagyták. Országos szinten is ritkának számítanak már az olyan nagy kiterjedésű kisparcellás szántótömbök, amilyennel az Aggtelektől délre található Kavicsháton találkozhatunk. Ezek az élőhelyek sajátos extenzív, hagyományos gazdálkodási feltételek mellett alakultak ki és maradtak fent. Ennek a gazdálkodásnak eredményeként nem csak kultúrtörténeti értéket képviselnek, hanem fajgazdag növény és állatvilágnak is otthont biztosítanak.