Béke-barlang

Hossz:
3 km
Időtartam:
5 óra (3 óra a barlangban)
Nehézség:
Nehéz
Hőmérséklet:
+10 °C
Öltözködés:
gumicsizma, vagy váltócipő, és terepi öltözet

A túra egy kis bemelegítő sétával indul, ugyanis a barlang bejárata kizárólag gyalogosan közelíthető meg, amely a Szent Ferenc kápolnától 1,5 km-re nyílik.

A Béke-barlang végigjárása igazi extrém túrának számít, hiszen a túra a Komlós-patakban gázolva halad, így jó kondíció és mászókészség szükséges hozzá!

 

A Béke-barlang levegőjének gyógyhatását hamar felismerték, s az országban elsőként 1969-ben gyógybarlanggá nyilvánították. A légúti megbetegedésben szenvedők gyógykezelését kezdetben a főág aggteleki szakaszában végezték, amely mára átkerült a jósvafői, erre a célra külön lezárt szakaszba. Ez a kalandtúra jó állóképességet igényel, azonban cserébe egy fantasztikus föld alatti világba nyerhetünk bepillantást. A barlangtúra változatos, vörös és fehér cseppkőzászlók és drapériák, valamint lépcsőzetes medencesort alkotó hófehér mésztufagátak között vezet a Kötélhágcsós-szifonig, érintve a Narancszuhatagot és a Vörös-termet.

 

A barlangban a csoport tagjai saját lámpákkal biztosítják a világítást, valamint sisak használata kötelező!

Mivel a barlangban szinte állandóan vízben kell gázolni, ezért gumicsizma és váltócipő, valamint megfelelő réteges öltözék és váltóruha használata kötelező!

 

Alsó korhatár: 14 év, létszám: 4-10 fő

Jegyvásárlás: kizárólag online felületen, online bankkártyás fizetéssel

Túraindulás, találkozási pont: Szent Ferenc kápolna (ingyenes parkolási lehetőség)

GPS koordináták: N48° 46' 87.7" E20° 52' 93.4"

 

A túra előzetes bejelentkezés alapján, a minimum létszám elérése esetén indul.

Abban az esetben, ha a jegyet veszek gomb zöldre vált a túra garantáltan elindul létszámtól függetlenül.

 

Lehetőség van látogatóink számára barlangász felszerelések bérlésére az Információs Irodában (Aggtelek, Baradla-oldal 3.), akár több napra is.

(A barlangász overál felpróbálása, cseréje időbe telik, ezért kérjük, hogy Aggtelekre korábban érkezzenek, mert a Szent Ferenc kápolnához időben át kell érniük, hogy a túra a tervezett időpontban elindulhasson és senkire ne kelljen várni emiatt. Köszönjük!)



A felszerelések bérlésének díjai:

Barlangász overál: 5.000 Ft/nap

Barlangász sisak: 500 Ft/nap

Fejlámpa: 2.000 Ft/nap

 

Bővebb információ:

Információs Iroda - Aggtelek, +36 48 503 000, informacio@anpi.hu

 

Indulási időpontok

Jegyárak és típusok

Felnőtt
21000 Ft /
Kedvezményes
16000 Ft /
Részletek